Kapcsolódó Hétvégi Tanfolyam

"Az ember az, amit gondol. Jelleme pedig az összes gondolatának komplett eredménye. Egy nemes jellem nem szívességből, vagy szerencséből olyan amilyen, hanem a jó gondolkodásra folyamatosan törekvés természetes eredménye.
Mindig a gondolataink jönnek szembe velünk az úton. Amikor ezzel tisztában vagyunk, lehetőségünk van az életünket tudatosan irányítani."
- James Allen

Ez mind igaz, de nem is olyan egyszerű eszerint élni, ha nem kapunk ehhez megfelelő útmutatást. Sajnos az iskolában ezzel kapcsolatosan nem adnak tanítást, legtöbben csak a saját életünkben szerzett tapasztalataink alapján jutunk el a felismerésekhez. Napjainkban már számos lehetőség és forrás áll rendelkezésére azoknak akik tanulni és fejlődni szeretnének, de persze az sem mindegy, hogy Kitől kapunk ehhez "útmutatást" hiszen divatos szakma lett a "life Coach" azaz életvezetési tanácsadó, akik között sokan kizárólag üzleti alapon szálltak be a személyiség fejlesztés iparágba.

Most egy olyan kitűnő lehetőség kínálkozott, hogy egy olyan hiteles embertől tanulhatunk aki több, mint 20 éve saját életében is alkalmazza azt, amit tanít és életének minden területén sikeres. Sikeres vállalkozása van nem a személyiség fejlesztő iparágban, harmonikus a családi élete és ami ennél is fontosabb az egész lényéből sugárzik az, amiről tanít.
Műszaki ember lévén előadásait gyakran szemléletes ábrákkal társítja, ami könnyen érthetővé teszi ezt a sokszor szinte megfoghatatlan témát is.

Ezek alapján egy 2 napos tanfolyamot szervezünk Szűcs Károllyal

 - A lelki fejlődésünk lehetőségei és A vonzás törvényének alkalmazása a gyakorlatban címmel -

mert szeretnénk hogy a több, mint 20 év tapasztalatának esszenciája minél előbb Hozzád is eljusson és pozitív változásokat eredményezzen az életminőségedben.
Eredetileg ezt a zártkörű tanfolyamot egy adott csoport részére szerveztük, de felszabadult 6 hely, (amiből már csak 5 van) ezért küldjük most soron kívül ezt a hírt.

Mely témákról tudsz majd tanulni a tanfolyamon?

Íme az alábbiakban egy ízelítő:

- a szavak, gondolatok, érzések hatalma
- a lelki tisztítás folyamata
- a vonzás folyamata
- a pozitív negatív rezgések
- szellemi törvények hatása
- hatékony módszerek
- gyakorlatok

-Melyek a vonzást akadályozó gátak?
-Honnan származnak a kétségek?
-Mit jelent a korlátozó hiedelem?
-Hogyan segít a megbecsülés és a hála az erős pozitív rezgések kibocsátásában?
-Hogyan legyünk boldogok a jelenben?
-A hit szerepe az életünkben.
-A belső egyensúly megteremtése - elfogadás és elengedés
-A türelem és a kitartás, melyek ajtót nyitnak bármely végcél felé.
-A célok az élet alapját képezik.
"Ha nem tűzöl ki célokat, elvesztél."
-A célok elérésében segít a fokozatosság és a mértékletesség.
-Célok kitűzése.
-Ütemterv készítése.
-Jó szándék, tisztesség, lelkiismeret, a támogatóink az úton.
-A pozitív gondolkodás jelentősége és hatása életünkre.
-A lelki sérelmek, negatív gondolatok tisztítása.
-Az ideális pénzügyi helyzet megteremtése
-Hogyan teremthetjük meg belső nyugalmunkat, jókedvünket, vidám közérzetünket?
-A megértés törvénye.
-Belső megélések rendszere.

Helyszín: Boutique Hotel BRISTOL 
Budapest,  1081 Kenyérmező u. 4.
Térkép: https://www.google.hu/maps/place/Boutique+Hotel+Bristol****
Időpont: 2015. augusztus 15-16 (szombat-vasárnap)
Időtartam: mindkét napon 10-18 óráig
Részvételi díj: mindössze 29.000 Ft / két teljes nap

 A tanfolyamon maximum 30 fő tud részt venni, amiből csak 15 szabad hely van már, így érdemes mielőbb jelentkezned, amennyiben 20 év tanulásának és tapasztalatának esszenciáját egy hétvégébe sűrítve szívesen átvennéd. A jó hír: nem fogsz 20 évvel idősebbnek kinézni 16-án vasárnap este.

Erre a különlegese ajánlatra 2015. augusztus 7-ig éjfélig  tudsz jelentkezni emailben, a mesterelme@gmail.com emailen.
Kérjük írd meg a telefonszámod és visszahívunk, hogy egyeztessük a részleteket.

Sikeredért,
Mátrai Szilárd

Nincsenek megjegyzések: